Háborús idők
Meg kell tanulunk túlélni
Kedves Hírlevél Olvasó!
Az Oscar mára tényleg egy vicc. Pedig régóta kiábrándultam belőle, az egész csak a lobbiról és a pénzről szól, pont, mint egy választási kampány, még a karaktergyilkosság része is. (Imádom a Vanity Fair Hollywood Issue-jának cikkét, illetve annak is leginkább a címét ezzel kapcsolatban: How to Win an Oscar – Or Go Broke Trying?) Mit gondoltok, miért csaptak hirtelen akkora hűhót Timothée Chalamet ártatlan elszólása kapcsán, miszerint az opera és a balett ma senkit nem érdekel? Ilyenkor mindig egy másik Oscar-jelölt film kampánystábjára gyanakodjatok...
Ugyanígy bukta el az Oscart tavaly az Emilia Pérez teljes stábja (a főszereplő, Carla Sofía Gascón évekkel ezelőtti, ma már nem PC posztja miatt), vagy kicsit korábban a Zöld könyv főszereplője, Viggo Mortensen a maga díját, és A brutalistát is megpróbálták lejáratni, amikor kiderült: a főszereplők magyar kiejtését mesterséges intelligenciával csiszolták tökéletesre (botrány!). Minden évben van egy ilyen vihar a biliben, hogy aztán átvehesse a szobrot az, aki az aktuális politikai korszellemet/félelmeket/ízlést a leginkább képviseli, jelen esetben az Egyik csata a másik után (One Battle After Another) és a Bűnösök (Sinners). Érdekes, hogy a Legjobb Idegennyelvű (vagy Nemzetközi) Film kategóriájában viszont éppen, hogy óvatoskodik az Amerikai Filmakadémia, ott direkt kerülik a politikai állásfoglalást, ezért nyerhetett az Érzelmi érték a felkavaróan aktuális Csak egy balesettel vagy a brazil katonai diktatúrát felidéző A titkosügynökkel szemben. Gratulálok.
Ebből is látszik, hogy hiába bővítették az elmúlt években az Amerikai Filmakadémia tagságát külföldi alkotókkal és női filmesekkel, a tízezer fősre duzzadt szervezetben még mindig nem érvényesül a diverzitás szelleme. Ugorjunk is.
Annyit viszont sikerült elérni nálam, hogy emiatt megnéztem a Bűnösöket az HBO-n – ez az egyik, amiről ma szó lesz. A másik egy igazi „női film”, az én ízlésem szerint való: a Renoir Japánból érkezett (a cannes-i filmfesztivál érintésével) a mozikba. Végül beszámolok a legújabb olvasmányélményemről, amiről hétfőn este a Francia Intézetben beszélgetek a szerzővel, Jean Hatzfelddel, a háborúk szakértőjével, aki megjárta a közel-keleti konfliktusokat, a boszniai háborút, és most a budapesti Fővárosi Állatkertben kötött ki egy II. világháborús történettel (a címe: Egy nap viszontlátod).
Mit gondoltok, van értelme minden héten új ajánlatokkal jönnöm? Vagy itt lenne az ideje egy hírlevél-reformnak? Hamarosan készítek egy kis kutatást erről, mert úgy érzékelem, mindkét részről (részetekről és a részemről is) lankad a hevület. Végtére is két és fél éve találkozunk itt péntekenként, nem árt felülvizsgálni a viszonyunkat. Na, de majd legközelebb...
Addig is várom szeretettel a nagylelkű támogatókat a hírlevél további – és érdemi – részével!
